25. Fejezet

25. Fejezet

ANNA

Fordította: Red Ruby

Ez a parti nem hasonlított semelyikre, amelyen valaha voltam korábban. A hely megtelt durva külsejű férfiakkal – néhány jóképű, néhány nem – és egy csomó nővel.

Egyikük sem volt szégyenlős.

Lepillantok szűk, fekete, magasderekú farmeromra és fekete topomra. A hasam kilátszik, de még mindig én vagyok talán a legjobban elfedett nő a szobában. A hajam leeresztve és jó magasra feltupírozva, mert így nagyon dúsnak látszik, és a szememre füstös sminket tettem fel. Mégis,én egy összejövetelhez öltöztem, a többi nő pedig…

Nos, szexhez.

Amikor megláttam Allie-t abban, ami a fehérneműjének tűnt, sosem képzeltem, hogy mindenki más is így öltözne fel.

Fogom az italomat, a számhoz emelem, és kényszerítem magam, hogy igyak egy kortyot.

– Jól vagy? – kérdezi Arrow lehúzva engem, hogy üljek az ölébe.

– Igen, csak nézelődöm – mondom.

Megcsókolja a tarkómat. – Gyönyörűen nézel ki Anna, de ha ezek a férfiak nem hagyják abba, hogy így bámulnak rád, azt hiszem gondunk lesz.

Megfordulok és rámosolygok. – Te vagy az egyetlen, akié vagyok. Hadd nézzenek.

– Én vagyok? – kérdezi hirtelen.

– Mi vagy te?

– Akié vagy.

Elkomorodom. – Tudod, hogy igen, Arrow, mi ez az egész?

Megnyalja alsó ajkát. – Semmi. Szükségem van egy italra. Kérsz még egyet?

Már ittas, és nem hiszem, hogy szüksége lenne még egyre, de nem mondok semmit. Nem láttam őt ilyen sokat inni, amióta először találkoztunk. Nem kerüli el a figyelmem az aggódó pillantás sem, amit Rake vetett rám, amikor korábban látta Arrow-t. Mindenki tudja, hogy van vele valami, de nem tudjuk mi az. Nem fog beszélni, és senki sem akarja erőltetni, de valaminek történnie kell.

Feláll kezével a derekamon. – Ne mozdulj innen, oké? Azonnal visszajövök.

Bólintok és elfoglalom a székét, ahogy a konyhába megy.

– Szia – mondja Faye, ledobva magát a mellettem lévő székbe. – Arrow azt mondta, társaságra van szükséged. Olyan öregnek érzem magam; komolyankészen állok rá, hogy aludni menjek.

– Ki vigyáz Cloverre? – kérdezem mosolyogva.

– Dex anyja – válaszolja, összeráncolva az orrát.

– Nem kedveled?

Vállat von. – Inkább ő nem kedvel engem. Dex öccsével randiztam.

Szemeim kitágulnak. – Ez aztán elég jó történetnek hangzik. A hosszabb verziót, kérlek.

Nevet. – Mennyi időd van?

Körbenézek. – Látszólag az egész éjszaka.

Elmosolyodik és elmesél nekem mindent, ami történt – micsoda történet volt. További másfél órát beszélgetünk, aztán Faye elmegy, hogy megkeresse Dexet.

Amikor Arrow még mindig nem tért vissza, azon vagyok, hogy elinduljak megkeresni, de ekkor egy férfi sétál oda hozzám. Körbenézek egy ismerős arcért, de senkit nem látok. A férfi elfoglalja a mellettem lévő helyet, szemei bebarangolják a testemet, szája komisz mosolyra kunkorodik.

– Mit csinál egy ilyen kifinomult nő, mint te, itt? –kérdezi.

Nem tudom, mit mondjak erre. A férfi mellényt visel, szóval nyilvánvalóan egy tag.

Kortyolok az italomból. – Csak élvezem a bulit, várom a pasimat, hogy visszajöjjön.

Vigyorog. – Ha én lennék a pasid, nem hagynálak itt ülni egyedül egy ilyen partin.

Kierőltetek egy mosolyt. – Valójában épp indultam megkeresni, de örülök a találkozásnak.

Hazugság, Anna.

Kezét a hátamra teszi. – Ha nem találod őt, biztos vagyok benne, hogy én el tudnálak szórakoztatni.

Gyakorlatilag futottam a konyhába.

Amikor elhaladtam a játszószoba mellett, beleütköztem valakibe.

Janet.

Úgy tűnik nincs szerencsém.

– Még itt? – vicsorogja.

– Nyilvánvalóan – merengek. – Most húzz a fenébe az utamból!

Vigyorog. – Cuki, hogy ennyire bízol Arrow-ban. Ha én lennék a helyedben, ki sem engedném a látóteremből.

– Nos, akkor jó, hogy én nem te vagyok.

Nem tetszik az önelégült kifejezés az arcán.

– Tudod, még úgy, hogy Arrow olyan nagyon szerette Maryt, sem volt hűséges hozzá. Egyáltalán. Más nőket kefélt állandóan. Szóval milyen esélyed van neked?

Janet elsétál, tágra nyílt szemmel, sokkosan hagyva engem.

Arrow nem volt hűséges Maryhez, a nőhöz, akiről azt állítja, hogy olyan nagyon szerette?

Nem tudom, ezt hogyan dolgozzam fel épp most.

Folytatom az utam a konyhába, ahol Arrow-t egyedül ülve találom. Bámul le az italába, mintha abban lenne az élet összes kérdésére a válasz. Akkor hirtelen felemeli a poharat, és keresztülhajítja a szobán.

Megugrom.

– Arrow? – mondom, belépve a helyiségbe. – Mi a baj?

Egy mély sóhajt présel ki magából, előredől és frusztráltan a tarkóját dörzsöli. Megállok előtte, és hátradöntöm a fejét, arcát a kezembe fogom. Hüvelykujjam gyengéden cirógatja állkapcsát, ahogy beszélek. – Beszélhetsz nekem, tudod. Bármiről. Nem foglak elítélni.

– Ahogy valami jó történik az életemben, valahogy elbaszom, még ha ez csak egy kegyetlen csavarja volt is a kurva végzetnek.

Lefagyok. – Mit jelent ez egyáltalán?

Eltolja a kezemet az arcától és feláll, tompának tűnik. – Menj vissza a szobába és zárd be az ajtót, Anna.

– Mi? – kérdezem, arcom eltorzul zavaromban. – Mit fogsz csinálni?

– Csak beszélnem kell a testvérekkel, aztán jövök az ágyba. Csak egy percre van szükségem.

– Oké – mondom, bizonytalanul elhagyom a konyhát, és visszavonulok a hálószobánkba.

Mindamellett, amikor egy óra múlva nincs a szobában, aggódni kezdek. Nem tetszett az a kifejezés az arcán, különösen, amikor nem tudtam, hogy mi okozta. Szóval elmegyek megkeresni. Amikor belépek a játszószobába, ott látom őt, Trackerhöz és Rake-hez beszél.

Abeszélgetés hevesnek látszik.

Egy másodperccel később, egy nő sétál oda hozzá és ül az ölébe. Mintha egy bűbáj törne meg a jelenléte által, a férfiak befejezik a beszédet, elveszettnek tűnnek a saját gondolataikban.

Arrow nem tolja le a nőt magáról. Csak ül ott, iszik, nagyon boldogtalannak látszik, és talán egy kicsit bűnösnek.

Miért érezné magát bűnösnek?

Tudom, hogy bűnösnek érezte magát Mary miatt, de azzal megbirkózott. Képzeletemben úgy gondoltam, hogy talán én segítettem neki megbirkózni vele valahogyan.

A nő megcsókolja a nyakát.

Még mindig nem tolja el.

A mellkasom ég.

Felteszem sok minden változott az utolsó órában, mialatt én jó kislányként ültem a szobában, várva Arrow visszatérésére.

Rake észreveszi, hogy a nő Arrow nyakát csókolgatja, arckifejezése halálossá válik.

– Hagyni fogod, hogy valami ribanc megérintsen, amikor a húgom vár rád? – kérdezi hangosan, kezei ökölbe szorulnak.

Tracker zavartnak tűnik, aztán egy kicsit dühösnek. – Arrow? Mi a fasz, ember?

– Mi a faszt csinálsz Arrow? – kérdezi Rake. – Mindezek után? Kurvára kiverem a szart is belőled!

– Ne baszd el, és veszítsd el őt – mondja Tracker. – Meg fogod bánni.

Arrow humortalanul nevet. – Máris elvesztettem őt, szóval mi a lényeg?

Rake és Tracker pillantásokat váltanak. – Mi a francról beszélsz?

– Hogy érted, hogy máris elvesztetted őt? El kell magyaráznod most, mielőtt elvesztem a fejem – morogja Rake.

Előrelépek, felfedve magam.

– Igen Arrow, hogy érted?

Arrow felpillant rám, bűnös kifejezés terül el az egész arcán.

Az ölében ülő nőre nézek. – Takarodj innen!

Arrow-ra néz, aki úgy néz rá, mintha csak most realizálta volna, hogy ott van. Egy szó nélkül letolja magáról.

Egy parányit kurvára késő, nem?

– Mi a fasz, Arrow? – kérdezem, a kezem remeg a dühtől.

És a fájdalomtól.

És a kurva zavarodottságtól.

Nem mond semmit, így elmegyek. Nem akarom, hogy bárki lássa, milyen nagy hatással van ez rám.

Hallom a férfiakat kiabálni vele. A nevemet kiáltja, de kurvára szar. Nem értem őt! Jól volt ezelőtt, bár tudom, hogy valami zavarta őt, aztán valami nővel az ölében ülve találom? Miért nem tolta le? Mi a franc folyik a fejében?

Rejteget valamit.

Nincs szükségem erre a szarra.

Nincs szükségem egy férfira, aki nem biztos az érzéseiben. Tudja, hogy szeretem. Tudja.

Nyilvánvalóan ez nem elég.

Én nem vagyok elég.

Jól van, akkor. Nem tudok itt maradni ma éjjel – összepakolok egy táskát, és Lana háza felé veszem az irányt.

Kilépek a hűvös levegőre és megnézem a helyet, egy halom motor és egy pár pasi áll körben és beszélgetnek. Elkomorodom, amikor nem mást látok, mint Slice-t, Talon barátját. Mit csinál itt? Egyenesen hozzá sétálok, vigyorgok a majdnem ideges kifejezésen, ami átsuhan az arcán. Tiszta feketébe van öltözve, mellény nélkül. Besunnyogott talán? Mire készül?

– Egy kicsit közel vagy az ellenség főhadiszállásához, nem gondolod? – kérdezem halkan, így csak ő hallhatja.

Szemei összeszűkülnek. – Mit akarsz?

– Mit csinálsz itt? – kérdezem tőle. – Jobban teszed, ha nem azt tervezed, hogy bántasz valakit.

Ajkai megfeszülnek. – Mit akarsz?

– Egy fuvart akarok. El kell tűnnöm innen. Tartozol nekem, és ne is gondolj rá, hogy bárhová máshová viszel, mint ahová menni akarok!

A kocsikulcsomat a szobámban hagytam, és pokolian biztos vagyok benne, hogy nem fogok visszamenni a klubházba.

Talont hívja.

Talon azt mondja neki, hogy csinálja.

– Hadd beszéljek Talonnal először, így tudom, hogy nem fogsz megölni engem, vagy valami hasonlót– mondom.

Átadja nekem a telefont. – Szia, Talon.

– Jól vagy, Anna? – kérdezi, aggódónak hangzik.

– Egy gyors menekülésre van szükségem. Mit csinál Slice itt egyébként? – kérdezem tőle.

– Nem érdekes. Bízhatsz benne. Az életemet is Slice-ra bíznám.

– És mit jelent ez nekem?

Hallom sóhajtani. – Te és én mindketten tudjuk, hogy beszélnünk kell. Miért nem hagyod, hogy Slice idehozzon téged?

Beszélnünk kell. Válaszokra van szükségem.

– Rendben – mondom neki, aztán leteszem a telefont, és visszaadom Slice-nak.

– Vigyél Talonhoz, kérlek.

Csikorgatja a fogát. – Kurvára pattanj fel a motoromra, hercegnő.

Olyan csúfosan mondja, hogy hercegnő, hogy be akarok húzni neki. De nem teszem, mert most szükségem van rá épp.

Felszállok a motorjára.

Az egész hazafelé úton érzem, ahogy a szívem összetörik.

* * *

Nem kedvelem Slice-t.

Egyenesen a klubházukba visz. Az úton volt időm gondolkodni, átvenni, hogy mi történt, és megpróbálom összerakni a kirakós darabjait, ami Arrow utóbbi viselkedése.

Rájövök, hogy az utóbbi időben két dolog történt.

Az egyik, amikor Arrow beszélt Talonnal, és a másik, hogy azt mondtam neki szeretem.

Azt gondoltam, az előbbinek kellett lennie, és reméltem, hogy nem az utóbbi volt.

Talon volt valahogy a kulcs az egészhez, és örültem, hogy a klubházában vagyok, így követelhetek néhány választ.

Nagyon szükségem volt rájuk.

Lecsúszom Slice motorjának hátuljáról, alig várva, hogy megszabaduljak tőle. Átadva neki a sisakját, egy köszönömöt motyogok. Az ajtó felé biccent. – Talon ott van.

Az ajtóhoz sétál, és én követem.

– Hol vannak a többiek? – kérdezem tőle, körbenézve az üres helyen.

– Kint – válaszolja, megáll az ajtónál és kétszer kopog.

– Gyere be – hallom Talont kiáltását. Slice kinyitja az ajtót, de csak én sétálok be. Talon felnéz, fehérszőke haja a homlokába hullik. Eltolja az arcából, és villant rám egy kis mosolyt.

– Jó látni téged Anna – mondja csendesen. – Foglalj helyet.

Leereszkedem a székbe, és várakozóan bámulok rá.

Vigyorog. – Semmi mondandó? Nincsenek emberrablási szemrehányások?

– Ezúttal nincsenek. Van egy olyan érzésem, hogy te tudsz dolgokat, és igazi válaszokat akarok most rögtön – mondom erős, egyenletes hangon.

Humortalanul nevet. – Tudtam, hogy Arrow nem mondaná el neked.

– Elmondani, mit? – követelem. -- Elegem van az egészből. Csak mondd, mi folyik itt!

Kijózanodik. – Sosem akartalak bántani téged, Anna, remélem, elhiszed ezt.

Nem tetszik, ahogy ez hangzik.

– Mit mondtál Arrow-nak aznap? – kérdezem.

Talon kiereszt egy mély sóhajt. – Ez inkább arról szól, amit mutattam neki.

Benyúl egy fiókba és kihúz egy darab papírt. Ránéz egyszer, mielőtt átcsúsztatja az asztalon. Reszkető kézzel veszem fel, és elolvasom az elejétől a végéig.

– Kicsoda Samuel Price? – kérdezem tőle, alsó ajkam remeg.

Talon hirtelen bizonytalannak tűnik. – A mostohaapám.

Nagyon nyelek. – Mi? Én nem…

Egy születési anyakönyvi kivonatot nézek.

Az én születési anyakönyvi kivonatomat.

Nem tudtam, hogy van nekem. Csak azt feltételeztem, hogy anyám elvesztette.

Azt mondja, hogy az apám neve Samuel Price volt.

Kizárólag zavarodottságot éreztem.

– Anyám hozzáment az apádhoz. Én kisbaba voltam akkoriban, és apád a sajátjaként nevelt fel – mondja gyengéden. – Ez az, amit Arrow-nak mutattam. Tudtam, hogy ez össze fogja törni – és ő kurvára megérdemelte azután, amit tett.

Nagyon nyelek, miután legelőször életemben hallom apám nevét.

– Nem tudom ezt elhinni – mormolom.

– Miért Arrow-nak mondtad, és nem nekem, vagy Rake-nek? – bököm ki.

Összerándul. – Meg akartam ölni Arrow-t. De nem tettem, miattad. Szóval felteszem, ez volt az én elcseszett módszerem a bosszúra.

– Ez miért bosszú? – kérdezem tőle, szemöldököm összeráncolom zavaromban.

Akkor Talon vesz egy mély levegőt. – Anna, tudod, hogyan halt meg az apám, igaz?

– Apának hívtad? – kérdezem, nem tudva, hogyan érzek ezzel kapcsolatban.

Bólint. – Igen.

Én voltam Samuel lánya, de nem ismertem őt, ahogy Rake sem. Mégis Talont, aki nem volt a vére, felnevelte és ő hívhatta őt Apának.

Talon apja volt az elnöke a Wild Men MC-nek, emlékszem, hogy ezt mondták.

A gondolataim száguldanak, hogy mindenre rájöjjek, de akkor belém vág.

A Wild Men MC megölte Maryt. Faye mondta, hogy betörtek egy éjjel, amikor az összes férfi elment elintézni valamit, csak a nőket és a jelölteket hagyva a klubházban.

Arrow bosszút állt.

Megölve az elnöküket.

Az apámat.

Eltakarom az arcom a kezemmel, küszködöm, hogy levegőt kapjak. A mellkasom ég, a fájdalom olyan erős, hogy meglep, hogy nem állok lángokban.

Sosem találkoztam az apámmal és most már sosem lesz rá esélyem. A veszteség érzése elhatalmasodik rajtam. Elveszteni valamit, ami elsősorban sosem volt az enyém.

Nem tudom, hogyan dolgozzam ezt fel. Zavarodott vagyok és megbántott. Még mindig akarom Arrow-t. Miért nem mondta el nekem? Ezt tőle kellett volna megtudnom. Tudott mindent egész idő alatt és megtartotta magának. Helyette lassan eltolt magától, tudva, hogy abban a másodpercben, hogy az igazság felszínre kerül, elveszthet engem. Kizárom a gondolataimat Arrow-ról, és elhatározom, hogy felteszem a többi kérdést, amelyekre válaszra van szükségem.

– Mióta tudtad? – Majdnem suttogok.

– Hogy te és Rake a gyerekei voltatok? Igazából apa elmondta nekem néhány hónappal azelőtt, hogy meghalt – mondja, kezével a mellkasát dörzsöli.

Az ajkamba harapok, bátorságot gyűjtve, hogy feltegyem a következő kérdést. – Miért nem akart minket?

Talon grimaszol, aztán lenéz az asztalra. – Amennyire én tudom, apa házas volt anyámmal, amikor a ti anyátokkal volt. Anyám volt az old ladyje, és a tiétek volt…

– A kurvája – pótolom ki üres hangon.

Sóhajt. – Anna, ez nem volt…

– Miért nem jött soha, és látogatott meg minket? – követelem. – Miért, ő csak megdugta anyát aztán elfutott, amikor Rake megszületett? Aztán visszajött, teherbe ejtette velem és elhagyta megint?

Egy pillanatig csend van.

– Nem tudom, hogy pontosan mi történt. Tudom, hogy apa látta Rake-t, amikor kisbaba volt. Aztán anyám rájött, és azt mondta neki, hogy ha valaha meglátogatja az anyádat, akkor elhagyja őt, és sosem jön vissza.

Az állkapcsom összeszorul. – Szóval „apád” úgy döntött marad, és vigyáz rád, a felesége kölykére, és figyelmen kívül hagyja Rake-et és engem, a saját vérét.

Talon szégyenkezőnek tűnik, arca elborul. – Nem mondtam, hogy ez helyes volt, Anna. Csak elmondom neked, hogy mi történt.

– És hogyan születtem én akkor? – kérdezem.

– Apa folytatta anyád látogatását hébe-hóba – mondja vállrándítva. – A gyenge pillanatai, mondaná.

Egy „gyenge pillanat” miatt születtem?

Nagyszerű.

– Szóval tudta, hogy mi ott voltunk egy drogos anyával, de sosem zavartatta magát, hogy tegyen emiatt bármit. Vaó, igazi győztesnek hangzik.

Talon csendben marad.

– Anyád még él? – kérdezem tőle.

Bólint. – A tiéd?

Megrázom a fejem. – Kábítószer túladagolás.

Elveszek a saját gondolataimban, ötletem sincs meddig voltam csendben.

Talon megköszörüli a torkát. – Mondj valamit!

– Szóval tudtad, hogy a mostohahúgod voltam, és mégis elraboltál?

– Nem sérültél meg, és Rangerből a szart is kivertük, amiért bántott téged – mondja. – És hogy őszinte legyek, látni akartam, hogy milyen vagy.

Végigfuttatom a kezemet az arcomon. – Te kurvára őrült vagy.

– És te Anna, lenyűgöztél. Bátor voltál, okos és gyönyörű. Higgy nekem, apa volt, aki lemaradt rólad, nem fordítva.

Egy kis mosoly játszik az ajkaimon. – Azt hiszem, ebben az egyben igazad van.

– Örökölted a szemeit, tudod – mondja csendesen.

– Igen, anyámnak barna szeme volt – mondom, lebámulva a tányéromra. – Mindig tudtam, hogy apámtól kaptam őket, akárki is volt ő.

– Anyád sosem mondta neked? – kérdezi.

– Nem, mindig azt mondta, hogy nem tudja, ki volt az.

A homlokát ráncolja. – Sajnálom Anna.

– Ne sajnáld – mondom neki. – Nem a te hibád volt.

Fáradtnak érzem magam.

Kimerültnek és üresnek.

Tompának.

– Talon, el tudnál vinni Lana házához? – kérdezem tőle.

Nyel egyet, feláll és odasétál hozzám. – Sajnálom Anna. Gyere, persze, hogy elviszlek oda.

Próbálok mosolyogni, de azt hiszem, inkább grimasz lesz belőle.

Hogyan csesződött el minden ennyire?