19. Fejezet
Fordította: Jane
ANNA
– Meddig leszel még
mérges rám? – kérdezem Rake-et csípőre tett kézzel. Azért jöttem el a
klubházba, hogy két dolgot intézzek el. Első, Arrow még mindig nem jött vissza,
második, Rake kerül engem.
– Nem vagyok mérges– mondja,
miközben szemez a reggelivel, amit hoztam neki, de nem nyúl hozzá.
– Most komolyan azért
nem eszed meg az ételt, amit hoztam, mert neheztelsz rám, és duzzogsz? – emelem
a magasba a kezem.
Lebiggyeszti az ajkát,
tényleg duzzog. A kedvenc reggelijével teli zacskóra mutatok, croissant, bagel,
és pár röszti volt benne.
– Kérlek, edd meg,
vagy én fogom.
A mellkasához húzza a
tasakot, hogy ne tudjam elvenni. Visszafogom a vigyorgást, ő meg sóhajt.
– Adam – mondom,
mert eredményt akarok elérni nála. – Most már ez az én családom is.
Gondolj bele, nagyobb biztonságban vagyok Arrow mellett, mint nélküle. Szeretem
őt – mondom halkan.
– Nem akarom
végignézni, hogy veled is az történik, ami Maryvel – mondja, miközben rám
szegezi a tekintetét.
– Bárki meghalhatott
volna aznap este – válaszolom. – Nem Arrow hibája volt.
Lehajtja a fejét.
– Tudom! Bassza meg!
Te vagy a kishúgom, Anna. Én vagyok az, aki elbaszta. Én vagyok az önző, mert
azt akartam, hogy mellettem legyél, így idehoztalak, és most a klub egyik
legnagyobb, legveszélyesebb seggfejével vagy együtt.Nem tudtad volna Trackert
vagy valaki mást választani? – néz rám szemrehányóan.
Tracker? Komolyan azt
hitte, hogy ő a legjobbak közül való? Végigveszem az összes pasit, és
sajnálatosan lehet, hogy igaza van. Tracker jó srác volt, annak ellenére, hogy
voltak gondjai Allie-vel. Közelebb lépek hozzá, és átkarolom.
– Szeretlek, tudod, ugye?
Soha nem akarnálak megbántani, vagy csalódást okozni neked, és nagyon rossz,
hogy ennyire elkerülsz. Te vagy az egyedüli családtagom, Rake, te voltál az
egyedüli, aki maradt nekem. De nekem adtad a te MC családodat, habár eleinte
nem voltam túlságosan feldobva tőle – vallom be. – De most már semmit
nem változtatnék rajta. Köszönöm. És Arrow tökéletes úriemberként viselkedett
velem.
Kivéve az ágyban, de azt
neki nem kell tudni.
– Úriember? – Hitetlenkedve
ismétli meg a szavaimat. – Sok mindennek hívták már Arrow-t, de ennek még
sosem.
– Most már megeszed a
reggelit, amit hoztam? – vigyorgok rá.
– Szerintem igen – válaszolja,
miután belenézett a tasakba. Arcon csókolom.
– Velem töltöd a
napot?
Bólint és hatalmasat harap
a croissant-ból, a fél péksütemény eltűnik a szájában.
– Helyes. Tudod, hogy
mikor jön vissza Arrow? – kérdezem, miközben igyekszem leplezni a haragom,
mert egy szóval sem említette, hogy hosszabb időre elfog tűnni. Rake rám néz,
és kisfiús mosoly jelenik meg az arcán.
– Nem is olyan jó egy
motoros nőjének lenni, ugye?
Motoros csajának? Senki nem
mondott erről semmit.
– Hmmm.
– Legalább most már nem
kell, megzsaroljalak, hogy gyere el a klubba – kuncog.
Tracker érkezik meg Trace–szel,
Jess férjével.
– Te – mutat rám.
– Én mi? – kérdezek
vissza.
– Kell kérnem tőled
egy szívességet.
Azonnal gyanús lesz a
dolog.
– Figyelek – mondom
óvatosan.
Odajön hozzám, és átkarolja
a derekam.
– Gyere, beszéljük ezt
meg a hálószobámban.
Felhúzom a szemöldököm erre
a kijelentésre.
– Nem hiszem, haver,
hacsak nem akarod, hogy végre pofán vágjam Allie-t.
– Nincs itt, gyere már
– mondja a tarkóját dörzsölve.
Megragadja a karom és a
szobájába vezet. Visszapillantok Rake-re, de csak megvonja a széles vállait.
– Nos, mi van? –
kiáltok oda neki. – Eleinte egy klubtag sem érhetett hozzám, most már bárki
beterelhet a szobájába?
– Most már Arrow-é
vagy, senki sem merne hozzád érni úgy – mondja nevetve.
Amint belépünk Tracker
szobájába, rám néz és beszélni kezd.
– El akarom hívni Lanát
egy randira – mondja.
Tudhattam volna, hogy erre
megy ki a játék.
– És?
– És azt szeretném,
hogy mondd meg, hogy melyik a kedvenc étterme – mondja könyörgő kék szemeivel.
– Tudod, hogy
szeretlek Tracker, de az Isten szerelmére, Allie még mindig itt lakik veled! Nem
hiszem, hogy bárkit is el kellene hívnod randizni, főleg nem Lanát, ameddig nem
rendezed le ezt a szart.
Elsötétül a tekintete, de
nem bánom, amit mondtam. Ez az igazság, akár tetszik neki, akár nem.
– Úgy gondolod, hogy
nem vagyok elég jó neki?– mondja feszülten.
– Tracker…
– Nézd, tudom, hogy
valószínűleg senki nem elég jó Lanának, én is látom, hogy mennyire értékes nő.
De azért jó tudni, hogy valaki, akit jó barátomnak gondoltam, úgy látja, hogy
én nem érek semmit – nevet fel szomorúan.
– Tracker…
Kinyitja az ajtót és
kimegy, otthagyva egyedül, pocsékul érzem magam. Pár percig még ott maradok,
gondolkodom, aztán meglátok egy tollat és egy pink noteszt az ágy mellett.
Biztos, hogy Allié. Kitépek egy lapot, aztán Trackernek címezve írok egy
üzenetet.
Tévedsz, tudom, hogy mennyire értékes vagy.
De te is tudod?
Bocs, hogy ilyen bunkó voltam.
Szeretettel, Anna Bell.
Miért tartja maga mellett
Allie-t? Talán ő a védőhálója vagy valami megnyugvást nyújtó személy? Fogalmam
sincs, de rájövök, hogy mennyire ítélkező vagyok, és olyanba ütöm bele az
orrom, ami nem az én dolgom. Nagyon óvom Lanát, de valójában meg kellene,
kérdezzem őt, hogy mit gondol erről az egészről. Nincs jogom dönteni. Otthagyom
az üzenetet az ágyon, és elmegyek megkeresni Rake-t. Van miről beszélgessünk.
***
Valami folyik az arcomra.
Nagy nehezen kinyitom a szemem, és Rake ott áll fölöttem, vizet csöpögtet rám
egy üvegből.
– Mi a francot
művelsz? – kérdezem, miközben felpattanok, és valami olyat keresek, amit
hozzávághatok.
– Elaludtál –mondja
fejét rázva. – Micsoda parti állat vagy te.
– Mennyi az idő? –
kérdezem, miközben a szemem dörzsölöm.
– Hajnali egy, Anna,
menjünk bulizni! – mondja vidáman.
– Beszívtál? –
kérdezem pislogva. Jogos a kérdés azt tekintetbe véve, ahogyan viselkedik.
– És hova akarsz
menni? – kérdezem. Egész nap együtt voltunk, moziba mentünk, biliárdoztunk,
vacsoráztunk. Aztán mindenki piálni kezdett, és én is beszálltam pár körre.
Vagy lehet túl sok körre.
– Menjünk a klubba –
mondja. – A Riftbe, emlékszel?
– Abba, ahova múltkor
is elrángattatok? – kérdezem szárazon. Régi szép idők.
– Ja – mondja,
miközben vizet fröccsent rám.
– Egyszer élünk! –
mondom. – Hadd öltözzek át.
– Van tíz perced –
mondja. – Elmegyek, összeszedem a bandát.
Ránézek, és csak most
veszem észre, hogy már indulásra készen van, farmer és egy fekete póló van
rajta, az, amelyiket tőlem kapott.
– Jól van – mondom,
majd bezárom az ajtót, miután kimegy. Farmer van rajtam és egy fehér póló, ami
nem lesz jó bulizni. Tudom, hogy már nincs időm zuhanyozni, de megmosom az
arcom, a fogam, és enyhe sminket teszek fel. A hajam borzalmas, de már nincs
időm helyrehozni. Egy szűk farmert veszek fel, és egy fekete has villantó
felsőt. Belebújok a tűsarkúmba, egy kis parfüm, aztán a táskám magamhoz veszem,
és már indulok is kifelé.
Rake, Tracker, Trace, Sin
és Vinnie ott vannak a játékszobában, nevetnek és isznak. Minden tekintet rám
szegeződik, ahogy belépek.
– Mi van? – kérdezem
egy kicsit kényelmetlenül.
– Körülbelül tizenöt
perc alatt kész lettél – mondja Tracker, nyoma sincs a korábbi dühének. –
Lenyűgöző teljesítmény. Arrow igazán szerencsés seggfej.
Ezzel kiérdemel egy tockost
Rake-től. Szemem forgatom, majd Sinre nézek.
– Faye is jön?
Megrázza a fejét, de nem ad
semmi magyarázatot. Jól van akkor.
– Hol van Arrow? –
kérdezem Trackert. Még nem jelentkezett tegnap este óta, és már teljesen
kivagyok miatta.
– Ott lesz a Riftben– válaszolja
Tracker, miközben rám néz. – És nagyon jól kell viselkedned, mert a Wind Dragon
chaptereiből sok pasi lesz ma este ott.
– Fejtsd ki a jó
viselkedést.
– Érezd jól magad, de
tartsd a szádat. Meg légy a közelünkben.
Ezt képes vagyok megtenni.
Talán. Átnyújt egy italt, és iszom belőle egy kortyot, majd köhögni kezdek.
– Szent szar, Tracker!
– Mi van? Nem bírod a
vodkát? – nevet.
– Tisztán nem! Nem
vagyok alkoholista, te seggfej! – csattanok fel, a poharamat meg leteszem.
– Miért vagy ilyen
morcos? – kérdezi. – Pihentél és mindent megkaptál.
Rake nevetni kezd. Felveszek
egy dákót és megfenyegetem vele őket, de ettől csak még jobban nevetnek.
– Miért én vagyok az
egyetlen csaj, aki ma este elmegy bulizni? – kérdezem tőlük, ők meg csak
egymásra néznek.
– A többi nő tudja,
hogy hol a helye – mondja Tracker, majd nevet a saját viccén. Vállon csapom.
– Egyáltalán hogy vagy
képes nőt szerezni, fel nem foghatom.
– Biztos a hatalmas
piercinges farkam miatt – vág vissza. – Vagy a bájos modorommal.
Tágra nyílnak a szemeim,
majd az ölére nézek.
– Van piercing a
farkadban?
– Ja. Akarod látni? –
kérdezi, s már gombolja is ki a nadrágját.
Rake a fejére csap. Az
igazság az, hogy megakartam nézni, de nem akartam Trackert megöletni. Vinnie
odajön és nagyot kortyol a vodkámból, beletölt némi gyümölcslevet és átnyújtja.
– Köszi, Vinnie.
Legurítom a pohár
tartalmát.
– Ez a beszéd – mondja
Rake, miközben átkarol. – Igyunk egy felest, aztán húzzunk el innen.
Lecsapom a poharat és
bólintok. Miért is ne?
***
Az egyik újonc, Blade,
elvisz minket a Riftbe. Páran próbáltak vitába szállni velem, és motorral
akartak jönni, de kivertem a balhét. Nincs ittasan vezetés. Amikor belépünk
teljesen más a hangulat a klubban, mint legutóbb. Sokkal több a motoros, és
sokkal több a félmeztelen nő. Tracker a balomon, míg Rake a jobbomon áll. Úgy
érzem magam, mintha testőrök vennének körül. Arrow a bárpultnál áll, háttal
nekem. Egy olyan férfival beszélget, akit eddig nem láttam, sebhelyes. A
beszélgetés nem valami barátságos, ezért nem akarom megzavarni őket.
– Elmegyek a mosdóba –
mondom Rake-nek. Mivel elég sokat ittam indulás előtt, így biztosan sokszor el
kell majd mennem a mosdóba ma este. Elvégzem a dolgom a mosdóban, megmosom a
kezem, miközben egy nő jön be, és nagyon ismerősnek tűnik. Vajon hol láttam?
Próbálok az emlékeim között kutatni, de semmire se bukkanok.
– Ismerlek téged –
mondja fennhangon, vigyorogva nézni az arcképét a tükörben. – A házam előtt
vártál, amikor eljött hozzám Arrow.
Szóval ő az. Most már
emlékszem, Arrow azt mondta, hogy el kell intéznie valamit, míg én a motornál
maradtam. Megvonom a vállam.
– Az nem azt jelenti,
hogy ismersz engem.
– Abszolút nem vagy
olyan, mint Mary. Úgy tűnik pont az ellenkező irányba indult el ezúttal.
Úgy teszek, mintha nem
okozott volna fájdalmat ezzel, határozottan nem fogom engedni ennek a nőnek,
hogy lássa a gyengeségemet. A szemébe nézek.
– Ha mondanivalód van,
mondd ki.
Mosolyogni kezd.
– Arrow soha nem fog
senkit úgy szeretni, mint a testvéremet.
Ő Mary testvére? Erre nem
számítottam. Félmosolyt erőltetek az arcomra.
– Akkor miért vagy
itt? Próbálsz a testvéred nyomdokaiba lépni?
Felemeli a kezét, hogy
megüssön, de elkapom a karját és hátracsavarom.
– Velem nem lehet
baszakodni – köpöm a szavakat. – Soha nem mondtam egyetlen rossz szót se a
testvéredről, és soha nem is fogok. De ha azt akarod, hogy rossz viszonyba
legyünk, akkor egy egész hadseregre lesz szükséged, hogy leteríts, mert én nem
olyan vagyok, mint a többi nő.
– Engedj el! –
sipákolja.
– Megértettél? –
kérdezem keményen.
Bólint, én meg elengedem.
Belenézek a tükörbe, majd utoljára felé pillantok.
– Legyen szép estéd –
mondom neki negédesen.
Majd kimegyek, míg ő ott
áll tágra nyílt szemekkel, karján az ujjlenyomatommal. Szuka. A legrosszabb az
egészben, hogy azt hiszem, igaza van.
Fordította: Jane
ANNA
AMIKOR visszamegyek
Trackerhöz és Rake-hez, végre Arrow is észrevesz. Azonnal odajön, és a karjaiba
vesz. Épp veszekedni akarok vele, amikor gyorsan megcsókol, majd elhúzódik, és
a fülembe suttog.
– Olyan kibaszottul
hiányoztál. Sajnálom, hogy nem hívtalak, ezekkel a faszokkal foglalkoztam, és
nem tudtam, hogy mikor fognak lelépni.
Megfogja az arcom és újra
megcsókol, belém fojtva a szót.
– Kérsz egy italt?
– Nem, épp eleget
ittam.
– Víz?
– Az jó lesz.
Kézen fogva vezet a
pulthoz.
– Egy vizet – mondja a
pultosnak, aztán újra rám figyel. – Nagyon kívánatosan nézel ki ma este, Anna.
– Igyekszem –
válaszolom vigyorogva.
– Nem kell igyekezned,
annyira természetes szépség vagy, hogy a legtöbb nő csak álmodik róla.
– Milyen elbűvölő vagy
– vágok vissza, majd kiveszem a kezéből az üveg vizet, kinyitom, iszom egy
kortyot, hagyom, hogy a hűvös víz végigfolyjon a torkomon.
– Szóval ezért
utasítottad vissza az ajánlatunkat – mondja a férfi végignézve rajtam, akivel
Arrow az előbb beszélt. – Gyönyörű nő.
Nem tudom nem észrevenni,
hogy Arrow közelebb húzódik hozzám.
– Az, igaz?
– Aki pont itt áll –
morgom.
A férfi vigyorogni kezd.
Olyan ötven év körüli lehet, de jól tartja magát.
– Igazán tűzről
pattant.
És ezt egy mondat alapján
leszűrte? Ez a férfi egy zseni. A szemem sarkából látom Mary testvérét, de
abban a pillanatban elfordul, amint észreveszi, hogy nézem. Helyes.
Arrow végigsimít a hátamon,
keze végül megállapodik a derekamon.
– Befejeztük? – kérdezi
a pasit, szeme rajtam.
– Holnap találkozom
Sinnel, hogy átvegyük a részleteket – válaszolja a férfi.
Arrow bólint, aztán a
táncparkettre vezet. Egy kezével az államat fogja, a másikkal a derekamat,
megcsókol, majd a zene ritmusára mozogni kezd.
– Dühös voltam rád.
– Tudtam, hogy az
leszel – vigyorog. – És azt hiszem, jól kezeltem a helyzetet.
A szám tátva marad. – Nem
kezelted jól.
– De,de – vágja rá,
arcán flegma kifejezés. – Ha ez nem működött volna, akkor elvittelek volna
sushizni.
A francba! Tudja mi a gyenge pontom.
– Menjünk haza, beléd
akarok temetkezni. Hacsak nem akarod, hogy itt és most magamévá tegyelek.
– Itt van a bátyám,
szóval kösz, de nem.
Nem mintha csak ez lenne az
egyedüli ok. Soha nem szexeltem nyilvánosan, és nem hiszem, hogy egyhamar a
fétisemmé fog válni.
Felhördül.
– Akkor menjünk. Unok
már ezek között az emberek között lenni.
Elköszönünk mindenkitől.
Rake megcsókolja a fejem búbját, ezzel a tudtomra adja, hogy minden rendben, és
mosolyogva hagyom el a klubot. Már majdnem felülök Arrow motorjára, amikor Mary
testvére kiszalad a klubból, arcán pánik. Sír, teste megállíthatatlanul remeg.
Rossz érzés kerít hatalmába.
– Mi a baj, Janet? –
kérdezi Arrow. – Miért sírsz?
– Hogy lehetsz együtt
vele? – kérdezi, majd rám mutat.
– Semmi közöd hozzá –
mondja szemöldök ráncolva.
– De az, ha
szarságokat beszél a testvéremről! Hogy te soha nem szeretted őt, és hogy egy
kurva volt!
Szemembe tűz gyullad,
ökölbe szorítom a kezem. Most ezt komolyan csinálja?
– Te megjátszós ribanc!
– szisszenek fel idegesen. – Soha nem mondtam ilyet!
Janet folytatja a sírást,
keményen tolja a hisztit. Szánalmasan néz ki. Oscart kellene, hogy kapjon, de
csak az után, hogy pofán vágom. Felé lépek, de Arrow elkapja a karom,
visszatart.
– Megfenyegetett a
mosdóban. Fájdalmat okozott nekem, Arrow. Vajon Mary mit szólna ehhez?
Arrow lenéz rám, látom
rajta, hogy Maryre gondol. Ez a nő Mary testvére, és Mary nyilvánvalóan
törődött vele, ami azt jelenti, hogy Arrow valamilyen szinten felelősséget érez
iránta.
Arrow Janetre néz.
– Gyere, Janet, hívok
neked egy taxit.
– Nem – sikolt. –
Addig nem, míg nem hiszel nekem.
Kihívóan nézek fel Arrow-ra,
kíváncsi vagyok, mit mond neki. Megdörzsöli a nyakát.
– Tényleg ilyet
mondtál? – kérdezi csendesen.
– Nem – válaszolom,
egyenesen a szemébe nézve.
– Megfenyegetted őt?
– Igen, de csak miután
lehordott mindennek és kezet emelt rám – harapok az ajkamba.
Janetre néz, és még én is
látom a megvetést és a szánalmat a tekintetében.
– Hazaviszem őt, Anna
– mondja. – Maradj itt Rake– kel. Visszajövök érted. Nem akarok egész este
miatta aggódni.
Váó.
Még azok után is, hogy
hogyan nézett rá, hogy tudja milyen játékot játszik, mégis őt választja. Úgy
teszek, mintha nem látnám a nő flegma, megvető arckifejezését, és anélkül, hogy
hátrapillantanék, visszamegyek a klubba.
– Anna! – kiált
utánam, de nem fordulok meg. Túlságosan dühös vagyok. Hallom, ahogy elindítja a
motort, ahogy visszaérek a klubba, elkezdem keresni a bátyámat, mert semmit nem
akarok, csak haza menni.
***
Nem megyek egyenesen haza,
hanem iszom párat, majd egy másik motoros bárba megyek.
– Mi ennek a helynek a
neve? – kérdezem Trackert, aki épp üzenetet ír valakinek.
– Eléggé elmosódottak
a szavaid, Anna Bell, ez azt jelenti, hogy nem kapsz több tequilát – mondja.
– És vodkát? –
biggyesztem le a számat.
– Csak vizet –
válaszolja nevetve.
– Nagyon jó ember
vagy, Tracker – mondom, és a vállára hajtom a fejem. – Miért nem dobod azt a
kurvát egyszer s mindenkorra, hogy el tud hívni Lanát?
– Azt hittem, hogy nem
akarod, hogy együtt legyek vele.
– Azt akarom, hogy
becsületes legyél vele szemben, ez azt jelenti, hogy ejtened kell Allie-t. És
bocs, hogy ilyen szemét vagyok, de Lana nagyon fontos nekem, tudod?
– Tudom – borzolja
össze a hajam.
– Helyes.
– Allie az egyik
elhalálozott klubtag lánya, ezért is lakik ott – magyarázza. – Egy kicsit
komplikált.
– Mindig az – mondom
megfontoltan.
– Arrow?
– Az utolsó ember,
akiről beszélni akarok most.
– Nagy kár, pedig épp
most írt üzenetet, hogy hol a picsában vagy.
– Igen, nos –
sóhajtok. – A ribanc Janetet választotta helyettem.
Tracker tanulmányozni kezd.
– Engedd meg neki, hogy elmagyarázza, Anna Bell. Tudom, hogy meg van
őrülve érted.
– Tízszer jóképűbb
vagy, amikor részeg vagyok –motyogom.
– Kösz, asszem –
válaszolja összeszűkült szemekkel.
Rake meghallotta, amit
mondtam és nevetésbe tör ki, olyannyira, hogy az ölében ülő nő leesik a földre.
– Hoppá– mondja,
majd felhúzza a lányt a földről.
– Miért is lógok én
veletek? – elmélkedek hangosan, miközben a nő az ágyékát simogatja.
– Mert a pasid dobott
– vágja rá Tracker.
– Ja, tényleg.
– Gyere már, csak
ökörködök veled – vigyorodik el.
– Fúj, ezt tartogasd
Lanának.
– Fúj?? Mi vagy te,
tini?
– A veled való szex
nem nyerő. Olyan vagy, mint a testvérem és Lanához tartozol.
– Én meg mondtam már
neked, hogy túlságosan hasonlítasz Rake-hez, így a farkam abszolút nem mutat
érdeklődést irántad.
Mosolygok.
– Jó tudni. Ezért
vagyunk barátok. Legjobb barátok. És hah! Nem tagadtad le, hogy Lanához tartozol.
Nevet, jókedvűen rázza a
fejét.
– Köszönöm a képet a
piercinges farkadról, biztosan nagyon fájt – mondom. – Oh, és igen, tényleg
nagy farkad van.
És Arrow pont ekkor érkezik
meg.
– Mi a fasz? –
morogja, tekintete köztem és Tracker között villog. Ha egy perccel hamarabb
jön, akkor nem ez lenne a helyzet.
– Mit keresel itt? –
kérdezem tőle, kihúzva magam.
– Elveszem azt, ami az
enyém – csattan fel. – Gyerünk!
Makacsul felemelem a fejem.
– Sehova nem megyek
veled. Majd hazamegyek a fiúkkal.
– Anna, kurvára ne
provokálj – mondja összeszorított fogakkal.
– Ma este már
provokálva lettél és elbuktál, Arrow. Szóval, hagyjál a francba békén, mert te
vagy az utolsó ember, akit most látni akarok.
Felkap, a vállára vesz és
elindul velem. Déjá vú érzésem támad. Mindig így lesz ez köztünk?
– Arrow, hidd el, nem
akarod…
– Nekem te ne mondd
meg, mit akarok, Anna – mondja, szemtelenül a szavamba vágva. Kimegyünk a
bárból, és figyelmen kívül hagyom a füttyögést, ami fogad.
Arrow letesz, előveszi a
telefonját és valósággal beleugat.
– Blade, kell egy
fuvar.
Bontja a hívást, majd lenéz
rám, nem túl boldog arckifejezés terül szét a túlságosan is jóképű arcán.
– Hol a motorod? –
kérdezem.
– Túl részeg vagy
ahhoz, hogy felülj rá – mondja. – Blade elvisz minket, később meg eljön a
motorért.
– Haza tudnál vinni? –
kérdezem halkan, földre szegezett tekintettel. – Csak aludni akarok.
– Aludhatsz, amint
visszaértünk a klubházba.
– Egyedül.
– Nem fog megtörténni,
Anna. Nem érdekel, hogy mennyire dühös vagy, de akkor is mellettem fogsz
aludni, ott, ahol a helyed van. Ne provokálj.
– Ne provokálj – gúnyolom ki, miközben a táskámba keresgélek a
telefonom után. Sóhajt. Felnézek, amint meghallom, hogy valaki közeledik. Egy
nő áll meg Arrow mellett, de nem túl közel, és megnyalja az ajkait.
– Szia! Azon tűnődtem,
hogy vajon lesz-e buli nálatok ma este. A barátaimmal szeretnénk elmenni.
Kitolja a melleit, én meg
Arrow-t bámulom, de ő nem szakítja el a tekintetét a lány arcáról.
– Miért nem mész be a
bárba, és kérdezed meg, hogy valamelyik testvéremet érdekli–e a dolog –
válaszolja neki Arrow unottan.
– Ó – mondja
döbbenten. – Abban reménykedtem…
– Nem látod, hogy itt
állok mellette? – kérdezem fennhangon.
Felém fordul, mintha csak
most vett volna észre.
– Ó, én azt
feltételeztem…
Felé lépek.
– Ja, nos, legközelebb
ne feltételezz. Nem vagyok jó passzban, és nagy kár lenne, ha rajtad vezetném
le ezt, nem igaz?
– Anna – csattan fel
Arrow, odalép, megragadja a karom. – Hagyd abba!
Blade abban a pillanatban
fordul be a kocsival, és Arrow valósággal bedob a hátsó ülésre, majd beszáll
mellém.
– Szia, Blade!– köszönök
neki hangosan.
– Helló – válaszolja,
majd hátrafordulva Arrow felé fordul. – Klubházba?
– Ja – mondja. – Kösz, haver.
– Semmi gond. Jó este
volt? – kérdezi Arrow-tól.
– Jobb is lehetett
volna – mondja, miközben engem néz.
– Az enyém is lehetett
volna jobb is – vágok vissza. – Sokkal jobb.
Blade kuncogni kezd, de
Arrow rászól. Beszélgetni kezdenek, én meg lehunyom a szemem, a kocsi mozgásától
eléggé rosszul vagyok.
– Jól vagy, Anna? –
kérdezi Arrow. A kocsi megáll, ő meg becipel a klubházba. A hely még mindig
zajos, a zene és a nevetés már kintről hallatszik.
Óvatosan lefektet az ágyra.
– Maradj itt, hozok
egy kis vizet – mondja, majd eltűnik. Én meg arra használom az időt, hogy
összeszedjem magam és pisiljek, majd meztelenre vetkőzöm. Kilépek a fürdőből és
felsikítok. Tracker áll ott, vigyorogva bámulja a meztelen melleimet. Amikor
felfogom, hogy sem elnézni nem fog, sem elmenni, elkapom a takarót és magamra
tekerem.
– Szóval, egy kicsit
sem hasonlítasz Rake-hez – mondja kimérten.
– Te perverz!
Elfordulhattál volna – duzzogok.
Védekezően felemeli a
kezeit.
– Csak azért jöttem,
hogy megnézzem, jól vagy-e. Most megyek, még mielőtt Arrow…
– Mi a fasz? – morogja
Arrow a hátunk mögül. Csodás.
– Épp elmentem –
mondja Tracker, majd sietve távozik.
– Hogy lehet, hogy
ahányszor hátat fordítok, ez a fasz mindig ott van körülötted? – kérdezi Arrow
feszülten.
– Ő a barátom, aki
előtérbe helyezi az én érzéseimet– teszem hozzá.
– Picsába, milyen
makacs vagy – mondja, majd felém nyújtja a hideg vízzel teli üveget.
– Te meg egy seggfej
vagy.
– Soha nem állítottam
az ellenkezőjét.
– Lefekszem – mondom,
miután iszom pár kortyot. Elhelyezkedem, oldalra fordulok, és lehunyom a
szemem. Arrow bebújik mellém és káromkodni kezd.
– Kibaszottul meztelen
vagy, és Tracker így volt itt bent? Meg fogom ölni azt a faszfejt!
Majdnem elaszom, épp az
álom és a valóság határán lebegek, amikor halkan megszólal.
– Tudom, hogy nem
mondtad és tetted azt, amit Janet mondott. Nem vagy hazug, Anna. De ő az
egyetlen, ami maradt Maryből. Felelősséget érzek iránta.
Hangja enyhén megremeg,
amikor kiejti a nevét.
Köszi♥️♥️
VálaszTörlésNagyon köszönöm! A duplázást is, szuper volt!
VálaszTörlésDe jó hogy dupla volt, köszönöm a fordítást🤗
VálaszTörlésNagyon köszi, azt külön, hogy dupla volt :)
VálaszTörlésKoszonom szepen!!!!🤗🤗🤗🤗
VálaszTörlésCsodás volt! Nagyon köszönöm, ráadásul dupla! Triplán köszönöm!
VálaszTörlésKöszönöm:)Szuper volt!!!
VálaszTörlésNagyon szépen köszönöm! Imádom!❤😘❤
VálaszTörlés