12. Fejezet

Fordította: Red Ruby

12. Fejezet

ANNA

– Jól vagy? – kérdezi a bátyám, egy lépést téve felém. – Anna, válaszolj!

Rémültnek hangzik, így gyorsan válaszolok – Jól vagyok, nem sérültem meg.

– Fizetni fogtok, amiért hozzáértetek – csikorogja Arrow, mire felvonom a szemöldököm. Milyen szép tőle, hogy törődik velem. Megborzongok. Oké, ez rosszindulatú volt tőlem. Vannak fontosabb dolgok, amik miatt aggódhatunk most, mint a viszonzatlan szerelmem és a tény, hogy Arrow Jillt dugta meg helyettem.

Talon szorítása a felkaromon szorosabbá válik, kihúzva engem a gondolataimból.

– Talon, fájdalmat okozol – mondom lágyan, mire azonnal elengedi a karom.

– Hol vannak? – követeli Slice, úgy néz ki, mint aki meg akar ütni valamit. – Vagy a Wind Dragons nem tartja a szavát?

– A furgonban – válaszolja Sin, a sarokban parkoló fekete furgon felé biccentve. – Hagyjátok Annát, hogy idesétáljon hozzánk, aztán mehettek és megkaphatjátok őket. Megtartottuk a szavunkat, és mindig ezt tesszük. Így mindenki sértetlenül sétál ki innen.

Ők akarták irányítani a helyzetet. Megtartották a szavukat, de biztosítékot is akartak, hogy én elmegyek velük ma. Ez egy okos terv volt.

– Megsérültek? – kérdezi Talon, a furgon felé bámulva.

Sin teli szájjal vigyorog. Eddig a pillanatig sosem vettem észre, hogy milyen rémisztő tud lenni a pasi. – Egy kissé talán megütötték magukat, de túl fogják élni.

Talon gyengéden megtolja a hátamat, csendben jelezve, hogy szabadon mehetek. Egy kis lépést teszek előre, aztán egy másikat.

– Anna – mondja Rake halkan, amitől felnézek rá.

Odafutok hozzá, bezárva a távolságot kettőnk között, és karjaimat köré csavarom, végre teljesen biztonságban érezve magam.

– Jézus, félig halálra rémítettél. Rohadtul sajnálom, Anna – suttogja Rake a fülembe. Összeszorítom a szemem és csak ölelem őt. Talon és Slice összeszedik az embereiket, és beteszik őket az autójukba.

– Légy óvatos, kiben bízol, Anna – kiáltja Talon, küldve nekem egy bocsánatkérő pillantást, mielőtt beszáll és elhajt. Legyek óvatos, hogy kiben bízom? Mi a pokolról beszél? Hagyni fogom, hogy a jövőbeli énem aggódjon emiatt, mert most épp ott vagyok, ahol lenni akarok, a bátyám karjaiban, ismét biztonságban és érinthetetlenül.

– Gyerünk. Vigyünk téged haza, kis harcos hercegnő – mondja a bátyám, a furgon felé vezetve engem. Arrow hozzám sétál, elállva az utam. Van egy vágás az ajkán, úgy néz ki, mint akinek behúztak egyet. Kinyújtja a karját, de aztán az utolsó pillanatban visszahúzza. Átkozódik, aztán tesz még egy lépést felém, olyan közel, hogy majdnem érintkezünk. Érzem a teste melegét, finom illatát. Nyugodtan állok, nem mondok semmit és nem mozdulok.

Csak figyelek.

– Mi a faszt gondoltál? –suttogja dühösen. Kezei felemelkednek, hogy megfogják az arcom, szinte mintha észre sem venné.

Testem megborzong az érintésétől.

– Kurva életbe, Anna!

Az érzelem a szemében megöl engem. A beléjük maródott nyers fájdalom olyan rossznak tűnik általában sztoikus arckifejezésén.

– Sajnálom – suttogom. Ez mind az én hibám volt, sosem kellett volna elmennem.

– Hagyd őt – parancsolja Rake, elhúzva Arrow-tól és beemelve a furgon hátuljába. Tracker jön és leül mellém, és hagyja, hogy a fejem a vállára tegyem.

Az út haza csöndes, kínos és feszült. Meg tudom mondani, hogy mindenki iszonyú dühös rám, de meg is könnyebbültek, hogy biztonságban vagyok. Elgondolkodom, hogy melyik érzelem fog nyerni a végén. Figyelembe véve alfahím beállítottságukat, szavazatomat a dühre fogom tenni.

Hamarosan megtudom, igazam van-e.

Miután biztonságban bent voltunk a klubházban, és a megkönnyebbülés amiatt, hogy a megszokott biztonságban voltam, az ordítozás megkezdődött. Nem volt több annál, amit megérdemeltem, de nem azt jelentette, hogy élveztem. Meg kellett hallgatnom, hogy elmondják pontosan minek tettem ki őket, és hogy mennyire aggódtak miattam. Annyira sajnáltam, olyan rohadtul sajnáltam és sokszor elmondtam nekik. Tudom, hogy ez nem kárpótol semmiért, de akartam, hogy tudják, hogy megtanultam a leckét. Ez nem volt játék. Mindig azt mondtam, hogy nem vagyok kölyök, amikor Rake úgy kezelt engem, mintha az lennék, de ma úgy viselkedtem.

Teljesen szarul éreztem magam.

– Mi a francért sétáltál csak úgy ki, amikor mondtuk neked, hogy nem biztonságos? – kérdezi Rake, fel-alá járkálva. – Azt hiszem, tíz évet öregedtem! Krisztusom, Anna! Ha valami történt volna veled…

– Jól voltam – mondom, legalább tizedszer. – Nem bántottak. Tudom, hogy elcsesztem, és sajnálom, oké?

Annyira lefoglalt az Arrow miatti sértettségem, hogy gondolkodás nélkül cselekedtem. Tudtam, hogy az egészről én tehettem, de most csak ágyba akarok menni. Muszáj jól kisírnom magam, de nem akarom, hogy bárki a szemtanúja legyen.

Felnézve látom, hogy Arrow néz rám elveszett kifejezéssel az arcán.

– Ki ütött meg? – kérdezem csendesen, hangom elfojtott.

Rake-re néz, szemeim kitágulnak.

– Te ütötted meg? – kérdezem Rake-et.

Bassza meg, én okoztam ezt. Nem gondoltam, hogy lehetséges, hogy rosszabbul érezzem magam, de épp most bizonyítottam be magamnak, hogy tévedtem.

– Jobban rajtad kellett volna tartania a szemét – mondja Rake, kezével a haját dörgölve. – Szükségem van egy kurva italra, némi fűre és egy meleg, készséges nőre.

Ezzel kiviharzik. Úgy tűnik, mintha nem titkolná előlem többé, az rohadtul biztos.

– Szerencsés voltál ez alkalommal, Anna. – mondja Tracker lágyan, pillantása mégis helytelenítéssel teli. – Hallgatnod kellett volna ránk. Remélem megtanultad a leckét ez alkalommal, és nem próbálsz valami hülyeséget csinálni megint.

Sin olyan pillantást vet rám, ami megrémisztene egy gyengébb nőt. – Olyan rohadtul boldog vagyok, hogy nem az én húgom vagy.

Nos, aucs. Ez fájt. Miután láttam Rake arcát, azt hiszem, Sin az igazat mondja. A bátyám nem érdemelte meg, hogy aggódnia kelljen miattam, miután veszélybe sodortam magam. Sin ezután elmegy, és ami engem illet, hálás vagyok a távollétéért. Leejtem a vállaimat. Egyetlen férfi maradt a szobában.

Felé fordulok, teljes figyelmem neki szentelem.

– Sajnálom, hogy Rake megütött miattam –mondom Arrow-nak, pillantásunk összekapcsolódik. – Nem akarok gondot okozni köztetek srácok, és higgy nekem, megtanultam a leckét.

– Anna…

Visszajátszva, hogy látom őt Jill-lel, a fájdalom teljes erővel tér vissza. Érezhetem úgy, hogy kapcsolódom Arrow-hoz, de semmi nem sülhet ki belőle. Azután, ahogy ma viselkedtem, kétlem, hogy egyáltalán akar még. Jill határozottan egy könnyebb lehetőség a számára.

– Azt hiszem, egálban vagyunk most – mondom, mozgásra kényszerítve ajkaimat.

Szükségem van rá, hogy megszakítsam a kapcsolatot kettőnk között.

Felállok és mozdulok, hogy elhagyjam a szobát, amikor végül megszólal.

– Hogyhogy?

Vállat vonok. – Te bántottál engem, és én fájdalmat okoztam neked viszonzásként. Az én olvasatomban ez azt jelenti, hogy egálban vagyunk.

– Anna…

Figyelmen kívül hagyom és elmegyek.

Aztán, amikor végül egyedül vagyok, hagyom, hogy folyjanak a könnyeim.

* * *

Miután addig sírtam, amíg nem maradt könnyem, és magyarázkodtam és bocsánatot kértem Lanától, vettem egy fürdőt, kihasználva az időt, hogy a vízben áztassam magam. Kiderült, hogy Lana jött, hogy felvegyen engem, és amikor nem voltam ott, megcsörgette Trackert. Hogy honnan volt meg a száma neki, az olyasmi, amit tervezek megkérdezni tőle következő alkalommal, amikor látom. Tracker hívta Arrow-t, és mindenki bepánikolt, ismerve, hogy mit hisznek, és tudnak a Wild Men történetéről, és nőkkel szembeni erőszakosságáról. A férfiak gyorsan dolgoztak, vissza akarván kapni engem, és aggódva, mikor Talon azt mondta, hogy ott tart éjszakára. Mindent egybevéve kimerült voltam. Elrabolva és túszként fogva tartva lenni rohadtul kimerítő, és inkább soha nem csinálnám újra. Megértem, hogy szerencsés voltam abban az értelemben, hogy nem bántottak, erőszakoltak vagy kínoztak meg, de mégis, meg voltam ijedve.

Vissza akartam menni a lakásomba ma, de azt mondták, nem, hogy maradjak még legalább két éjszakát, és most az egyszer panaszkodás nélkül hallgattam rájuk. Nem volt szükségem rá, hogy további zűrt kezdjek – az biztos. Amikor a buborékok eltűntek és a borom elfogyott, kivonszoltam magam a fürdőből, és besétáltam a szobámba csak egy törölközőbe csavarva. Megtorpantam az ágyamon ülő, fejét a kezében tartó Arrow láttán. Az egész dolog emlékeket kellett, hogy visszahozzon Maryről, arról, hogy megsérült, és ő nem volt ott, hogy bármit tegyen. Együtt érzek vele, tényleg, de most eléggé leragadtam a saját gondjaimnál. Önzőnek kellett lennem.

– Arrow…

– Miért mentél el, Anna? – kérdezi, felemelve a fejét és engem figyelve.

– Dühös voltam – mondom. – Nem gondoltam, hogy igazán veszélyben vagyok – úgy értem mi volt ennek az esélye? Hülye voltam, arrogáns és naiv.

És azt kívánom, bárcsak visszacsinálhatnám.

– Miért? – követeli, barna szeme villámlik. – Miért voltál dühös?

Miért voltam dühös? Ezt komolyan kérdezi?

– Biztosan nem lehetsz ennyire hülye, Arrow. Az ágyamból Jillhez mentél megdugni őt – megcsókoltál engem, hogy aztán benne legyél. Neked talán nincsenek érzéseid irántam, de ez nem jelenti azt, hogy nekem sincsenek. Belefáradtam, hogy játszadozol velem, szóval kérlek, csak menj el, és hagyj pihenni!

Nem vagyok a legjobb formámban, a pajzsaim leeresztve, az ellenálló képességem tesztelve, az akaraterőm átmenetileg darabokban.

Új napra és friss kezdetre akarok felkelni. Szükségem van időre, hogy visszanyerjem az erőmet.

– Szóval ezért mentél el? Veszélyeztetve magad, miért is, hogy visszavágj nekem? – kérdezi acélos hangon.

– Nem…

– Nos, működött. Kurvára aggódtam miattad, ha valami történt volna veled… Az istenit, Anna, ha dühös vagy, odajössz hozzám, és tudatod velem. Ha magunk vagyunk, mondod, amit mondanod kell, de nekem mondod. Amit nem csinálsz, az az, hogy elsétálsz, amikor mi egy kibaszott zárlat alatt vagyunk, az emberek felét halálra rémítve. Mi megvédjük, ami a miénk, Anna, és tetszik, vagy sem, te a miénk vagy.

Boldog voltam, hogy az övék vagyok, de ez nem jelentette azt, hogy én tökéletes vagyok.

Leülök az ágyra, és a falat bámulom. – Elszúrtam. Nem gondolkodtam.

– Nem, te nem – mondja egy morgással. – Jobban kellett volna tudnod.

– Sajnálom, oké? Nem vagyok ehhez szokva, de tudom, hogy ez a bátyám világa, és én eléggé szeretem őt ahhoz, hogy jobban próbálkozzak. Nem fogom újra elbaszni, oké? – mondom rémülten, hogy azt fogja mondani nekem, hogy hagyjam el a klubházat és sose jöjjek vissza.

Arrow felém fordítja a fejét és közelebb húzódik, gyengéden a karjaiba zár.

– Sajnálom – mondom neki. – De Talon nem egy rossz srác. Legalábbis nem hiszem, hogy az.

Teste megfeszül. – Ne is említsd annak a nyavalyásnak a nevét előttem. Szerencsés voltál Anna, és muszáj, hogy rájöjj, mennyire. Megerőszakolhattak, vagy kurvára megkínozhattak volna, hallasz engem?

– Tudom – csukom be a szemem.

– Nem azért mondom ezt, hogy felbosszantsalak – mondja, hangja gyengédebbre vált. – Csak tudnod kell, hogy mázlid volt ezúttal. Talon nem bántott téged, és ezért tud még levegőt venni, de valaki más esetleg nem cselekedett volna ugyanígy. Sok gonosz van kint ebben a világban Anna, és ők majd megvesznek, hogy kiszívják az életet valami olyan gyönyörűből és ártatlanból, amilyen te vagy.

– Fel kell öltöznöm, Arrow – mondom neki. – Reggel beszélhetünk.

Bármiről, kivéve kettőnket, természetesen.

Feláll, és azt hiszem, hogy el fog menni, de e helyett felkapja a hálóinget, amit az ágyamra fektettem és letérdel elém, átcsúsztatja a pamutot a fejemen és lehúzza. Eltávolítja a törölközőt, hagyja, hogy a földre essen, de a szemei az enyémre tapadva maradnak, ahogy az anyag befedi meztelen testemet. Kinyitom a szám, hogy megkérdezzem, mit csinál, amikor a karjaiba húz és feláll, lehúzza a takarót és lefektet. Épp úgy, mint a másik éjjel, leveszi a pólóját és becsúszik az ágy túloldalára. Aztán átnyúl és lekapcsolja a lámpámat, sötétségben hagyva a szobát.

– Aludj – mondja, karjaiba véve, fejem a meleg mellkasán fekszik. – Engedd, hogy tartsalak.

A helyzet velem emlékeztette őt arra, hogy mi történt Maryvel? Ugyanaz az MC volt végül is, talán ez visszahozta a rossz emlékeket, feltámasztott régi démonokat.

– Oké, de Arrow – suttogom. – Ha vissza tudnám hozni Maryt neked, megtenném. Azt akarom, hogy tudd ezt.

Teste megfeszül. – Miért mondasz ilyet, Anna?

Szerette őt. Megtennék bármit, hogy boldog legyen, még ha nem is velem.

Vállat vonok. – Azt gondoltam talán ő jár az eszedben azután, ami történt. Én tényleg sajnálom, tudod. Nem akarom, hogy fájjon neked. Megérdemled, hogy boldog légy, Arrow. Akarom, hogy az legyél.

Mary tökéletes volt neki. Hogyan tudna valaki versenyezni azzal?

Egyszerű – nem tudna.

Álomba zuhanok, mielőtt hallhatnám a válaszát.